A lengyelországi Duklában járt az ópályi síválogatott és lesiklásban összemérte erejét a duklaiakkal. Az öt fős csapatok háromszor teljesítették az ötszáz méteres távot a szlalom pályán.
A legyorsabban Szűcs Bálint siklott végig, igy ő vehette át a lengyelektől a kupát és az érmet. Második Bazula Géza, harmadik Erdélyi Ferenc, így ők is kaptak kupát és érmet. A többiek is derekasan helytálltak, köztük a szenior Bazula György.
A lengyelekkel több mint harminc éves sportbarátság köti össze a pályiakat, így kerülhetett sor a szokatlan versenyre. A szervező munkát, a lengyelül kiválóan beszélő, Erdélyi Ferenc végezte az ópályiak részéről, míg a duklaiaknál Leszek Bak volt a szervező.
Megbeszéltük a duklaiakkal az idei XVI. Nemzetközi Aratófesztiválon a duklai és az ópályi öregfiuk részvételét is.

A képen az Ópályi siválogatott. Balról jobbra Erdélyi Ferenc, Bazula György, Bazula Géza, Szűcs Bálint és Erdélyi Miklós látható.

Együtt Dukla és Ópályi sielő csapata.
<< vissza